Nikola Madžirov

Költészet

Mikor valaki távozik,
minden teremtmény hazatér

(КОГА НЕКОЈ ЗАМИНУВА
СÈ ШТО Е СОЗДАДЕНО СЕ ВРАЌА)

Marjan K.-nak

Egyszer csak ölelés közben a sarkon
arra döbbensz, valaki eltávozott.
Mindig ugyan az. Két igazság
közt élek, mint a kihalt folyosón
vibráló neon. Egyre több arcot
gyűjtök magamba, mert nincsenek többé.
Mindig ugyan az. Ébrenlétünk
negyedét pislogással töltjük. A tárgyakat
feledjük, mielőtt még elveszítenénk –
a helyesírás-füzetet, például.
Mindig ugyan az. A buszon mindig
langyosak a székek.
Az utolsó szavakat úgy adjuk tovább,
mint vödröt egy szokványos nyári tűben.
A holnap is ugyan az –
a fényképen, mielőtt kifakulna az arc,
először a ráncok tűnnek. Mikor valaki távozik,
minden teremtmény hazatér.

Kollár Árpád fordításai

Amikor egyedül kell lenni

(ДЕНОВИ КОГА ТРЕБА ДА СЕ БИДЕ САМ)

Való igaz, a város a hazugság
talajából burjánozott elő,
mire szüksége van embernek,
állatnak, növénynek egyaránt.

(Így látom el magam
a kellő mentséggel.)

Való igaz, minden ember
elhagyja néha a várost
(akár földrengés idején),
és vázával a hóna alatt
kószál a réteken.

Háromszor komorabban
jönnek meg aztán,
poros tenyerükben susogás:
lyukak az emlékezeten.

Aztán megint a közös némaság.

Kollár Árpád fordításai